Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye: közigazgatási egység Magyarországon. Kelet-Magyarország középső részén található, a Tisza által kettéosztva. Északról Heves és egy rövid szakaszon Borsod-Abaúj-Zemplén megye határolja, keletről Hajdú-Bihar és Békés megyék, délről Csongrád megye, délnyugatról Bács-Kiskun megye, nyugatról Pest megye. Megyeszékhely: Szolnok.
TörténelemeA megye közvetlen elődje Jász-Nagykun-Szolnok vármegye volt, amely ezen a néven az 1876. XXXIII. törvénycikk alapján jött létre a korábbi Jászság és Nagykunság területéből, valamint Külső-Szolnok vármegyéből. Korábban a Bach-korszakban már-már megalakult nagyjából ugyanez a közigazgatási egység, annak jellege azonban csak ideiglenes volt. A megye nevének „Jász-”, valamint „Nagykun-” része a korábban etnikai, majd területi alapon nyugvó kiváltságokat élvező tájegységek nevéből (lásd: jászok és kunok), valamint a Szolnok szóból ered. Ez utóbbi eredete vélhetően a Szent Gellért legendában is szereplő Szaunik ispán nevére vezethető vissza, Zounok alakban először 1075-ben fordul elő földrajzi névként. 1950-ben a korábbi Heves vármegye Tiszától keletre fekvő területe (Tiszafüred és környéke) is Jász-Nagykun-Szolnok megye része lett.
Vendégeknek: