Komárom-Esztergom megye

Komárom-Esztergom megye jogelődjeit Komárom vármegyét és Esztergom vármegyét Szent István király alapította. Mindkét vármegye jócskán átnyúlt a mai Szlovákia területére is. Történelmük során a két vármegye határai többször módosultak, és több ízben is egyesítették őket. Amikor Esztergom várát 1543-ban elfoglalták a törökök, a vármegye vezetése elmenekült. Hosszú évtizedekig Érsekújvár, Komárom és Tata volt az a három végvár, amely a török támadásoknak útját állta. Esztergom a török hódoltság alatt egy több megyényi szandzsák központja lett. Komárom vármegye viszont folyamatosan működött, vára soha nem került a hódítók kezére. Esztergom vármegye nemesi közgyűlése csak a török kiűzése után 1696-ban szerveződött újjá. A Rákóczi-szabadságharc idején tevékenységük megszakadt, és csak a szabadságharc után alakultak újjá, Esztergom vármegye 1710-ben, Komárom vármegye pedig 1712-ben. Esztergom vármegye egyike volt a két vármegyének, amelynek közigazgatási vezetői nem egyházi vagy világi főnemesek, hanem köznemesek voltak (a másik Pest-Pilis-Solt vármegye volt). A főispáni rang nem illette meg őket, mint a többi vármegye vezetőit, hanem csak főispánhelyettesek, vagyis hivatalnokok voltak. A két vármegye első egyesítésére 1786-ban került sor, amikor II. József Tata székhellyel összekapcsolta őket. Az egyesített megye az uralkodó halálát követően 1790-ben szét is vált, Esztergom és Komárom visszakapták megyeszékhelyi rangjukat.

1848 májusában mindkét nemesi vármegye megszűnt és átadta helyét a vármegyei bizottságoknak. Komárom vármegye bizottsága a szabadságharc végéig működött. Az Esztergom vármegyeiét viszont megszakította az 1849. január 15-i császári katonai megszállás. A forradalmi bizottmány újjáalakult, de székhelyét előbb Bátorkeszibe majd Komáromba tette át. A szabadságharc leverését követően császári-királyi biztos került a vármegyék apparátusainak élére. 1851-ben a két vármegye Duna jobb partján lévő részét Esztergom székhellyel Esztergom vármegyeként, a bal parti részeket pedig Komárom székhellyel Komárom vármegyévé szervezték át. Az így kialakított vármegyék csak 1860-ig működtek. Ekkor az 1848-ban választott vármegyei bizottmányok újították fel működésüket. A 17. század végétől Komárom vármegyéhez tartozó Lábatlant és Piszkét 1896-ban Esztergom vármegyéhez csatolták.

1919 januárjában a Csehszlovák Légió csapatai megszállták a Duna bal partján fekvő Komáromot és Párkányt. Esztergom vármegye munkástanácsa és direktóriuma a megyeszékhelyen, Komárom vármegye direktóriuma pedig a jobb parti Komárom-Újvárosban a mai magyarországi Komáromban alakult meg. (Az előbbi később Szőnybe, az utóbbi Tatára tette át székhelyét. 1919-ben néhány hónapig Komárom vármegye a győri alispáni hivatalhoz tartozott. Még ebben az évben megalakult Komáromban a csonka vármegye alispáni hivatala. Röviddel utóbb 1920-ban törvényhatósági bizottságot választottak.A trianoni békeszerződést követően a két megye bal parti részeit a Csehszlovákiához csatolták. Magyarországon a korábbi Komárom vármegye 44 községe és a korábbi Esztergom vármegye 22 települése maradt meg. A két megmaradt megyéből 1923-ban Esztergom székhellyel létrehozták Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyét. Az első bécsi döntést követően, 1938-ban újjáalakult a két történelmi vármegye. Komárom területe azonban jelentősen megnövekedett, mivel az egykori Pozsony vármegye Magyarországhoz szintén visszacsatolt Csallóközi területét bekebelezte, és immár nem négy, hanem hat járást foglalt magába: nevezetesen a dunaszerdahelyit, a gesztesit, a komáromit, az ógyallait, a somorjait és a tatait.

A II. világháborút követő moszkvai ideiglenes fegyverszünet következményeként visszaálltak az 1937. december 31-i országhatárok. Ennek megfelelően került sor a közigazgatás ideiglenes rendezésére, melynek során Komárom és Esztergom vármegyék megmaradt területeit immár véglegesen, Komárom-Esztergom vármegye néven egyesítették. 1945. augusztus 28-án ismét Esztergomban alakult meg a vármegye Törvényhatósági Bizottsága. A megye ekkor három járást: az esztergomit, a gesztesit és a tatait foglalta magában. 1947-ben négy bányásztelepülés összevonása révén létrejött a mai Tatabánya, ezzel a megyében lévő városok száma háromra emelkedett. Az 1950-es megyerendezés során Esztergom nevének elhagyásával, Tatabánya székhellyel létrejött Komárom megye. Az 1950-es járásrendezés során az esztergomi járás székhelyét Dorogra helyezték át, nevét Dorogi járásra változtatták, a gesztesi járás neve pedig – székhelye alapján – komáromira változott. A megyéhez kilenc községet kapcsoltak Veszprém, egyet pedig Fejér megyéből. 1954-ben újabb két település – Oroszlány és Tata – nyerte el a városi rangot. 1971-ben megszűntek a járási tanácsok és testület nélkül, a megye járási hivatalaiként működtek tovább. 1974 végén megszűnt a Tatai járás és községeinek nagy részét Tatabánya, Tata és Oroszlány városkörnyékéhez csatolták. 1984-ben Dorog, 1986-ban Kisbér, 1989-ben pedig Nyergesújfalu kapott városi rangot. Ezzel a városok száma nyolcra emelkedett. 1990-től ismét Komárom-Esztergom megye lett a neve. Szárliget 1999-ben elvált Fejér megyétől és csatlakozott Komárom-Esztergom megyéhez. 1994-ben létrejött a megye hat kistérsége, amelyek száma 1997-ben a Dorog-Esztergomi kistérség szétválása nyomán hétre emelkedett. (Esztergomi, Komáromi, Tatai, Tatabányai, Dorogi, Oroszlányi, Kisbéri) Ekkor az Esztergomi kistérségtől a Dorogiba került Tokod. Tárkány és Csép a Komáromi kistérségtől a Kisbérihez kerültek. 1998-ban jött létre a Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyéket magában foglaló Közép-Dunántúli Régió. 2003-ban Bábolna, 2004-ben Lábatlan, 2007-ben Ács kapott városi rangot, így a megye városainak száma tizenegyre emelkedett.

Nevezetessége a komáromi erődrendszer, részei egyrészt a történelmi Komárom két vára Szlovákiában, másrészt az ahhoz kapcsolódó erődök a Duna jobb oldalán, a mai magyarországi Komárom területén. A 1848–49-es szabadságharc kiemelkedő eseménye volt az Óvár és Újvár hősies védelme és a három komáromi csata. Ezt követően a Duna két partján a Habsburg Birodalom legerősebb katonai erődrendszere épült ki, amely 200 000 fős hadsereg befogadására is alkalmas volt. A balparti várakkal szemben, Szőny mellett (ma Komárom, Magyarország) felépült a Csillagerőd, a Monostori erőd és az Igmándi erőd. Mindhárom erőd ma látogatható.

A majki műemlékegyüttes Oroszlány külterületén (Majkpuszta) található, valaha kamalduli szerzetesek éltek falai között, különálló kis cellaházakban. A barátlakokon kívül a komplexum része a templomból megmaradt, ma csonkán álló torony, illetve a főépület is, amelynek falai között – miután II. József rendelete nyomán a rendet megszüntették – az Esterházyak alakították ki vadászkastélyukat.

A „Vizek városa”-ként is ismert település, barokkos képét az Esterházy család uralma idején nyerte el, ebből az időszakból származik a Szent Kereszt-plébániatemplom illetve az Esterházy-kastély. További látnivalói a Kálvária-kápolna, a víztorony, a Kapucinus-templom, az Öreg vár és az Öreg-tó, a vízi vágóhíd, az Angolkert, a Kiskastély, és a Pálma ház, és az 1510-ben Tatán lezajlott országgyűlés emlékét őrző Harangláb is.

A település neve az 1960-as években vált ismertté szerte a világon, ekkor fedezték fel az előemberrel (Samu) kapcsolatos lelet-együttest. Több ezer éves leleteket őrzött a föld négy egymás feletti rétegben. Mivel az előember nem tudott tüzet gyújtani, így a villámcsapás által keltett tüzet őrizte szálláshelyén. Valószínűsíthetően ez az első nyom a Földön, mely a tűz használatára utal. 1965 tavaszán dr. Vértes László (1914–1968) régész további leletekre akadt. A Samu névre keresztelt Homo erectus paleohungaricus átmenet a felegyenesedő és az értelmes ősember között. A szabadtéri múzeum jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítóhelye.

Kikötőváros a Duna folyam partján, egykor magyar főváros, az esztergomi érsek székvárosa, a római katolikus egyház magyarországi központja. A híres bazilikával Európa harmadik legnagyobb temploma a római Szent Péter-bazilika illetve a londoni Szent Pál-katedrális után 5660 m² alapterületével. Egyúttal az ország legnagyobb egyházi épülete, a Magyar Katolikus Egyház főszékesegyháza. Építették 1822-től, 1856-ban szentelték fel. Igen értékes emléke a bal oldali kápolna (Bakócz-kápolna), melyet Packh János épített be az épületbe.