Turisztikai hírek

Virágos Szent János Ünnepe, Nemzetközi Néptánc- és Népzenei Találkozó az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban!

2010. június 19.
„Virágos Szent János, éccakád világos…"
Az esztendő leghosszabb napjára magyarországi és külföldi (bolgár, román, török, cseh) néptánccsoportokat, zenekarokat várunk az Emlékparkba, akik a skanzenben, eredeti környezetben mutatják be tánctudományukat és muzsikájukat.

Kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, már-már elfeledett mesterségek bemutatkozása, bábelőadás és színjátékok, népzenei koncert teszik igazán tartalmassá a napot.

A programok este sem érnek véget, maradjanak vendégeink, tekintsék meg úgy a skanzent, ahogyan még sosem láthatták! Különleges látványt ígérnek a sötétedés utáni pislákoló fények a skanzenházak ablakaiban; a petróleumlámpák sejtelmes világánál régi korok hangulata elevenedik meg. Esti oskola, pattogó szikrák a kovácsműhelyben, bodagsütés, tűzugrás, táncház...

Programok

Délután:

  • Nemzetközi néptáncbemutatók a skanzen színpadán (a régió néptáncosai mellett bolgár, török, román és cseh csoportok is bemutatkoznak)
  • Kézműves foglalkozások (nádsípkészítés, agyagöntés, azsúrozás, textil-előnyomás, kosárfonás, stb.) – Lesse el a fortélyokat, kóstoljon bele a mesterségekbe!
  • Hogyan készül a „szögedi papucs”? – mesterség-bemutató
  • A Varga meg a Vargáné; Az Úr, a Pór, a Két Hajadon Leányzó; A Zördög – jelenetek az Impro Stúdió előadásában

Este:

  • Skanzen, ahogyan soha nem láthatta – (petróleum)lámpafényes szobák, különleges hangulat
  • Tűzgyújtás, „szentiványi almasütés”
  • „Esti oskola” - a tanító úr 20 órakor tanórára, 22 órakor pedig diavetítésre várja a kis- és a véndiákokat
  • A Szatócsbolt meghosszabbított nyitva tartással, 23 óráig várja vásárlóit!
  • 19.00 Csonka Ferenc és a Csalóka zenekar népzenei koncertje a skanzen színpadán
  • 20.30 "VARIONETT, avagy nem lesz több szerelmi affér!” – a Barboncás Társulat zsinóros szekciójának bemutatója
  • 21.30- tól táncház
  • 24.00 tűzugrás

Ezen a napon a Feszty-körkép 18.30-kor és 21.30-kor is megtekinthető!

Esti jegyárak:

Rendezvénybelépő: 18.00 órától (a Feszty-körkép megtekintésére nem jogosít!): 896 Ft

"Körképes" belépő 18.00 órától (a Feszty-körkép megtekinthető 18.30-kor, vagy 21.30-kor): 1250 Ft

Napközben érkező vendégeink újabb jegy váltása nélkül vehetnek részt az esti rendezvényen!
Információ: 62/275-133 (103, 104, 121-es mellék)

E-mail: opusztaszer@tourinform.hu, info@opusztaszer.hu
Honlap: http://www.opusztaszer.hu

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban évenként megrendezésre kerülő Íjásztalálkozó célja: „évenként egy alkalommal összegyűlve a Kárpát-haza minden tájáról, méltó módon megemlékezni a pozsonyi csatáról, honteremtő Árpád fejedelmünkről és tisztelegni vitézei, hős íjászelődeink előtt.”

PROGRAMOK

2010. június 26.

  • 08.00 - 12.00 íjászregisztráció a bejáratnál
  • 09.00 egész nap kézműves vásár (hársfa sorok)
  • 09.30 egész nap, több helyszínen a hagyományőrző és egyéb íjászati módok bemutatása és gyakorlása, a különböző gyakorlatok, vetélkedők, íjak kipróbálása a jurtatábor környékén (a Kun halom mögött)
  • 10.00 „Íjászpárbaj” a Kárpát-medence leggyorsabb kezű íjásza címért -selejtezők (Nyílzápor helyszíne)
  • 10.00 egész nap „X. századi magyar íjászok jurtatábora” (történelmi életmód rekonstrukció, korhű sátrakkal, jurtákkal, haditábor élőképpel, kiállításokkal, bemutatókkal és foglalkozásokkal) a Királyhalom előterében
  • 10.00 egész nap „A magyar íjasmesterek remekei” (A magyar íjkészítők hagyományőrző íj produktumainak kiállítása, kipróbálása, összehasonlítása. „A honfoglalók íja” kiállítás Ugyanitt nyílvesszőgyártók termékeinek kiállítása a jurta tábor bejáratánál.
  • 10.00 egész nap középkori játékok és ügyességi feladatok (Katonai emlékműnél)
  • 10.00 egész nap III. Országos Tülkös-Kürtös Találkozó és verseny (kürtfúvás tanítással, közös kürtöléssel…) a Csete-jurtáknál
  • 10.00 lovasíjász bemutató a Nomád parkban
  • 11.00 vásári bábjáték: A csodaszarvas meséje (Aranyszamár Színház, a színpadon)
  • 11.30 Megnyitó: tisztelgés Árpád vezér emlékműve előtt, a hazai és a külhoni vendégek köszöntése
  • 12.00 kora-középkori íjász bemutató és lovasíjász bemutató, az Árpád-kori magyar íjászok viseleteinek, fegyverzetének szemléltetése a Nomád parkban
  • 12.00 -13.00 "Pajzsíjászat"-döntő és íjászpárbaj a "Kárpát-medence leggyorsabb kezű íjásza" címért
  • 12.30 Lovasíjász bemutató a Nomád Parkban (Kassai Lovasíjász Iskola)
  • 13.15 Szabad Vitézi Iskola bemutatója a Nomád Parkban
  • 13.00- 14.00 főpróba, eligazítás és terepbejárás a Nyílzápor résztvevőinek
  • 15.00 „Nyílzápor 2010” (tavalyi helyszín)
  • 17.00 "Kékszakáll avagy a nőzsarnok..." - "vérdráma" a színpadon
  • 17.00 lovasíjász bemutató a Nomád parkban
  • 17.20 középkori számszeríjász bemutató (lovas pálya)
  • 18.00 I. Országos Tülkös-Kürtös verseny – döntők (Csete jurtáknál)
  • 18.00-19.00 Nyílröptetés szaruíjjal (Nyílzápor helyszíne)
  • 20.00 élő népzene és táncház-tánctanítás és énektanítás a jurtatábor tüzeinél

2010. június 27.

  • 09.00 pogramzárásig kézműves vásár (hársfa sorok)
  • 10.00 pogramzárásig „X. századi magyar íjászok jurtatábora” (történelmi életmód rekonstrukció, korhű sátrakkal, jurtákkal, haditábor élőképpel, kiállításokkal, bemutatókkal és foglalkozásokkal) a domb előtti megszokott helyen
  • 10.00 programzárásig „A honfoglalók íja”: kiállítás, folyamatos ismertető előadás
  • 10.00 programzárásig középkori játékok és ügyességi feladatok a jurtatábor környékén a Katonai emlékműnél
  • 10.00 programzárásig, több helyszínen a hagyományőrző és egyéb íjászati módok bemutatása és gyakorlása, a különböző gyakorlatok, vetélkedők, íjak kipróbálása.
  • 11.00 lovasíjász bemutató a Nomád parkban
  • 12.00 vásári bábjáték: A csodaszarvas meséje (Aranyszamár Színház, a színpadon)
  • 13.00 "Kékszakáll avagy a nőzsarnok..." - "vérdráma" a színpadon

A Múzeumok Éjszakája programjai Mezőkövesden 2010. június 19-én, szombaton.

Rendkívüli nyitva tartás és változatos programok a Matyó Múzeumban, a Mezőgazdasági Gépmúzeumban és a Hadas városrész tájházaiban.

Matyó Múzeum:
16 óra Hagyományőrzők - a Népművészet Mesterei Matyóföldön c. kiállítás megnyitója
17 óra „Múzeumi Műhely”: A mezőkövesdi viselet változása – előadás és bemutató
18 óra „Kicsi vagyok én...” – Mazsola muzsika
18 órától - 21 óráig: Kézműves foglalkozás és hímzés bemutató - családi program gyerekeknek és felnőtteknek
19 órától - 22 óráig: „A hagyományos népviselet titkai” – régies stílusú fotográfia: beöltöztetés rekonstruált viseleti darabokba
20 órától - 22 óráig : Óránkénti tárlatvezetés az állandó kiállításban: leány-élet, legény-élet és viseletei; a fiatalság ismerkedési, udvarlási alkalmai
21 órától: „Múzeumi Kultur Mozgó”

Pap Pál rendezésében készült mezőkövesdi néprajzi filmek vetítése:
- Matyóföld: Gari Margit mesél
- Joe Murányi, egy amerikás matyó
továbbá vetítés a Hagyományok Háza filmjeiből

Mezőgazdasági Gépmúzeum:

17 órától: „Híven, becsülettel, vitézül” – kiállítás megnyitó a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre szervezésében

19 órától: Gépbemutató a Szerencsejáték Zrt. által támogatott restaurált múzeumi műtárgyakkal
18.30 -tól: Múzeumpedagógiai foglalkozások:
- a „Matyó Kertbarátok Klubja” gyümölcsfüzér – virágfüzér fonása kerti és gyógynövényekből
+ a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság gyermekfoglalkozásai
19 órától: Nyársalási lehetőség hozott alapanyagokkal (tűzhely biztosítva)
Díszmű kovács és rendkívüli gépbemutató, a matyó örökség termékeiből kiállítás és vásár
Filmvetítés a Mezőgazdasági Gépmúzeum és a Magyar Rendőr Múzeum archív anyagából

Hadas városrész, Táncpajta, Kisjankó Bori Emlékház:

18.00: „KINCSEINK”- kiállítás megnyitó a felújított Táncpajtában
18.30: „Minden ember varrása” – Kisjankó Bori Emlékház, Táncpajta
18 órától-22 óráig: Kézműves foglalkozások (vesszőfonás, nemezelés) Kisjankó Bori Emlékházban
18 órától-22 óráig: Kézműves Alkotóházak nyitva tartása a Hadasban
21 óra: Kárpát-medencei Tűzugrás Fesztivál mezőkövesdi eseménye a Matyó Néptáncegyüttes közreműködésével a Hadas kapunál

Közösségi Ház-Andok Népművészeti Galéria:

14 órától- 23 óráig: Jatari Indián Népművészeti Egyesület dél-amerikai zenével, kézműves foglalkozással, viseletbe öltöztetéssel, fotózással fogadja a látogatókat

11. alkalommal kerül megrendezésre a belvárosban ez a gasztrokulturális rendezvénysorozat.
A „Puszta ízei” főzőverseny alkalmával elsősorban a hagyományos ízekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Emellett kiemelkedő szerepet játszanak a kulturális programok is, hiszen mind a nagyszínházi előadások, mind az Árpád kertben zajló ingyenes programok nagy látogatottsággal zajlanak. Emellett játszóterek, játszóházak, kirakodóvásár, kellemes ízek és jó hangulat várja a nagyközönséget.

Helyszín: Petőfi Művelődési Központ a József Attila Székhelyintézmény udvara, Evangélikus templom és az Árpád kert

További információ: 68/411-048, szervezes@pmk.oroshaza.hu, www.pmk.oroshaza.hu

SZENTENDREI TEÁTRUM –ÉS NYÁR 2010

Július 9. – augusztus 29.  
 
Július 9.,péntek, 20.30 óra, MűvészetMalom udvara

(Esőnap: július 10. szombat)

VASZILIJ SZIGARJEV: GUPPI 
- komédia vagy tragédia vagy komédia
A Centrál Színház vendégjátéka 
Szereplők: Györgyi Anna, Bán János, Csuja Imre
Rendező: Kiss Csaba 
Belépőjegy: 2500 Ft
 

Július 10. szombat, Péter-Pál templom, 21 óra

MÁRIA EVANGÉLIUMA 
A rockopera  oratórikus előadása egy részben

Zeneszerző: Tolcsvay László
Libretto: Müller Péter 
Vers: Müller Péter Sziámi 
Előadja: Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, a Rotunda énekegyüttes és szólistái
Vezényel: Tóthné Mózer Annamária

Belépőjegy: 2500 Ft



Július 15, csütörtök, 20.30 óra, MűvészetMalom udvara 

Eső esetén: PMK színházterme (Pátriárka u. 7.)

PÉTERFY BORI & LOVE BAND
Belépőjegy: 2500 Ft 
 

Július 16., péntek, 20.30 óra, MűvészetMalom udvara

(Eső esetén: PMK színházterme, Pátriárka u. 7. )


PANNON FRESKÓ
A Magyar Állami Népi Együttes táncjátéka 
Közreműködnek hangfelvételről: az együttes népzenészei, Bognár Szilvia, Palya Bea, Sebestyén Márta énekesek, valamint meghívott zenészek
Zene: Sebő Ferenc
Fény- látvány: Kovács Gerzson Péter
Rendező, koreográfus: Mihályi Gábor 
Belépőjegy: 2500 Ft
 

Július 17. szombat, 20 óra, MűvészetMalom udvara

(Esőnap: július 18. vasárnap) 

RIDEG SÁNDOR: INDUL A BAKTERHÁZ – vígjáték 
A Veszprémi Petőfi Színház előadása
Szereplők: : Őri Ádám, Eperjes Károly, Bajcsay Mária, Meszléry Judit, Kőrösi Csaba, Gula Péter, Bakody József, Dobra Mária, Nyirkó István, Kuna Károly, Szűcs László, Szalma Tamás
Rendező: Bereményi Géza

Belépőjegy: 2500 Ft

Július 23. péntek, 24. szombat, 20.30 óra, MűvészetMalom udvara

(Nyilvános  főpróba: július 22.csütörtök)

(Esőnap: július 25. vasárnap) 

Peter Pavlac:


DOLCSAJA VITA –  magyarországi ősbemutató! 
Leonid Iljics Brezsnyev lányának, Galina Brezsnyevának története, valóság és fikció

Az előadás Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda  együttműködésével jött létre
Magyar szöveg: Parti Nagy Lajos 
Galina: Csákányi Eszter, Oleg: Molnár Áron

Alkotótárs: Ardai Petra
Belépőjegy: 3000 Ft

 
Július 30. péntek, 20.30 óra, MűvészetMalom udvara

(Esőnap: augusztus 2. hétfő) 

Szergej Medvegyev:

FODRÁSZNŐ

A Csokonai Színház, Debrecen előadása 
Szereplők: Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Kristán Attila 
Rendező és látványtervező: Viktor Rizsakov
Belépőjegy: 2500 Ft

 
Július 31.szombat, 19 óra, MűvészetMalom udvara 

JAZZ FESZTIVÁL 
Fellépők:
FINUCCI BROS QUARTET
DRESCH QUARTET
BORBÉLY MŰHELY
SZALÓKY ÁGI : KARÁDY-EST 
Belépőjegy: 3000 Ft
 

Augusztus 6. péntek, 20.30 óra,  MűvészetMalom udvara 

(Eső esetén helyszín PMK)

KÉTFILLÉRES OPERA

A Gruppo  Amarcord (Modena) előadása
Előadják:

Barbara Zanasi  - színművész

Massimiliano Barbolini -   tenor

Gentjan Llukaci -  hegedű

Denis Biancucci -  zongora

Claudio Mattioli - bariton, fisarmonica, rendező

Belépőjegy: 2500 Ft 
 

2010. június 12-én

KUL-TÚRA sorozat:

Szobrok, emlékművek, kapualjak Kőszegen

Helytörténeti séta, vezeti Ivicsics Péter, okleveles kertészmérnök

Találkozó: 10 órakor, Kőszeg, Tourinform Iroda (Rajnis utca 7.)

¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯

2010. június 13-án 10-12 óráig

Gyógynövény ismertető, a gyógyteák készítésének

módjai és hatásuk a szervezetünkre

Helyszín: Gyógy- és Fűszernövénykert, Natúrbolt

(Kőszeg, Rajnis u. 9., Jurisics-vár kistornya)

További információ: Bakos György (30/469-8007)

Írottkő Natúrparkért Egyesület
Tourinform Kőszeg
9730 Kőszeg, Rajnis u. 7.
Tel.: 94/563-120; 563-121
www.naturpark.hu , e-mail: ine@t -online.hu

Idén is szeretettel várjuk az érdeklődőket, Szent Iván napi rendezvényünkre a Szántó Kovács János Területi Múzeumba.
Programok:
Best Dance Company,
Játékos vetélkedő,
Játszóház, Arcfestés, Kirakodóvásár, Kézművesek bemutatója,
Kovácsolás, Táncház, Íjászat, Csillagász…

Zenekar:
Mentés Másként Trió
Koncert:20-21óráig,utána éjfélig táncház.

23.30 Fáklyás körbevonulás,
24.00-24.30 Tűzugrás
Étel ital is bőven jut annak, aki ellátogat a Múzeumba ezen az éjszakán!
Info: 68/412-853, www.szkm.hu

Gyenesdiás.info.hu

Június 19-án STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság a Nagymezőn, illetve a
Lőtéren
Június 19-20-án II. Gyenesdiási Keszegfesztivál a Diási Játékstrandon
Július 8-11-én Gyenesdiási Bornapok
július 3-4-én Országos Trial Motor Bajnokság a kőbányában

ZENGŐ FESZTIVÁL

2010 JÚNIUS 5.


SZENTENDRE, CZÓBEL-PARK

A Pilis-Dunakanyari Kistérség közös nyárköszöntő ünnepe a Zengő Fesztivál. A hagyományos tavaszvégi, nyárköszöntő fesztivál az ének- zene és a tánc elemeit hangsúlyozva, a Zengő Fesztivál elnevezést viseli. A fesztiválon a kistérség 13 település kórusának, 300 énekesének nyújt egyenkénti és közös fellépési lehetőséget. A Zengő Fesztivál változatos programjai minden korosztály számára, egész napos kulturális, gasztronómiai és szórakozási lehetőséget teremtenek.
 

ESEMÉNYEK

10.00 Nyári harsonaszó – Pomázi Tűzoltózenekar

    * 13 település kórusának és kistérségi település csapatának felvonulása a Czóbel-park körül

11.00 Dunakanyar Mesterdalnokai

    * A térség 13 település kórusának, 300 énekesének egyenkénti és közös fellépése

            Karnagy: Méhes Imre

13.00 Megnyitó Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere, a DPÖTKT elnöke

Dunakanyar Mesterdalnokai díjazása és a fesztivál résztvevőinek köszöntése

Kistérségi Gasztronómiai Ízverseny

    * A települések csapatai által helyben készített ételeinek zsűrizése és díjazása

13.30 Vadrózsák Néptáncegyüttes

    * Táncbemutató és tánctanítás, a folklór hagyományok ápolása, melyhez a Dunazug Zenekar húzza a talpalávalót

 Lovagi torna

    * A települések játékos öt próba vetélkedője

16.00 Díjátadási ceremónia

    * Íz és Lovagi torna díjazása
    * Helyi érték díjátadás

16.30 MADARAK ZENEKAR

    * Koncert és táncmulatság

EGÉSZ NAPOS PROGRAMOK
 

Helyi Termékeink – Helyi Értékeink az Erdei Iskola Alapítvány szervezésében

                                   „Kulturális sokszínűségünk, mint helyi termék”

    * Kiállítás és vásár a Dunakanyari és Pilisi Kistérség termékeiből

Labirintus Étterem és Nemzeti Bormúzeum - Bor- Sajt és Pálinka Kóstoló

    * A térség bor- és sajt íz világába való gasztronómiai betekintés, kóstoló és vásár

Dunakanyar Foltvarró  Kör kiállítása „A lélek hangja az anyagon át”

    * A kiállításon megtekinthető lesz a Dunakanyar-Pilis Kistérség, a Dunakanyar térkép anyagból kivarrva, ágytakarók, falikárpitok, használati eszközök, táskák és kabátok
    * Szabadban varrás a foltvarrókör asszonyaival

Kézművesség

    * Kézműves foglakozás agyagozás, gyöngyfűzés, filcezés kicsiknek és nagyoknak egyaránt

Aranykorunk nyomában elnevezésű csodálatos szabadtéri táblakép kiállítás, amely a Dunakanyar-Pilis térség szépséges hagyományát mutatja be. Az Aranykorunk nyomában bepillantás a térség ezeréves történetébe, mikor a Pilis és a Dunakanyar a király rezidenciák közelében Európa élvonalát jelentette. Zolnay László: Buda aranykora című művének felhasználásával készült, Képes Krónika iniciáléit ábrázoló táblaképeket, Nagy Anna tanárnő vezetésével a Szent András Iskola növendékei festették meg

Az egész napos fesztivált végigkíséri a színvonalas vendéglátás is, melyről a térség kiváló hagyományt őrző ételei és italai gondoskodnak.
 
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
 
LEGYEN A HAGYOMÁNYOKÉ A FŐSZEREP!

További információ a www.dunakanyar-pilis.hu weboldalon és a 06/20-332-0027 –es telefonszámon

MEZŐKÖVESD ÉS TÉRSÉGE PROGRAMJAI

2010. JÚNIUS
 

VI.3. 16.00 Irodalmi Kávéház Klub, téma: Kölcsey Ferenc / Közösségi Ház klubterme    49/500-135

VI.4. 16.00 Pedagógus Nap a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás szervezésében / Közösségi Ház 49/511-583

VI.4. 17.00 Dr. Tálas Tamás könyvbemutatója az Ünnepi Könyvhét alkalmából / Városi Könyvtár 49/411-439

VI.5. 8.00 Magico Ultras focitorna / Sportcsarnok  49/412-425

VI.5,12,19,26 10-15.00 Mézeskalács sütés / Mézeskalács Ház     részvételi díj: 500 Ft

VI.7. 17.00 Kertbarát Klub – téma: aktuális kerti munkák / Gépmúzeum Gazdaháza 20/2658-059

VI.10. 11-17.00 Véradás / Közösségi Ház Vöröskereszt 49/312-020

VI.10. 17.00 Városi Zeneiskola tanévzáró hangversenye / Közösségi Ház 49/412-628

VI.11. 11-18.00 Véradás / Közösségi Ház Vöröskereszt 49/312-020

VI.12. 18.00 Mezőkövesd-Zsóry – Békéscsaba NB II. labdarúgó mérkőzés / Sportpálya

VI.13. 10.00 Jézus Szíve búcsú és körmenet / Jézus Szíve templom 49/311-267

VI.19. 17.00 „Híven, becsülettel, Vitézül” – időszakos kiállítás megnyitó a Rendvédelem – Polgárőrség – I.P.A. (Nemzetközi Rendőr Szövetség) anyagából / Mezőgazdasági Gépmúzeum 49/312-820  Megtekinthető augusztus 29-ig

VI.19. 18.00 Múzeumok Éjszakája / Matyó Múzeum, Hadas, Kisjankó Bori Ház,

Mezőgazdasági Gépmúzeum  49/311-824, 49/411-686, 49/500-135, 49/312-820

VI.21. 17.00 Kertbarát Klub – téma: gyümölcstermesztés és pálinkafőzés / Gépmúzeum Gazdaháza  20/2658-059

VI.21-25.  Kézműves Tábor / Népi Művészetek Háza

Matyó Népművészeti Egyesület , 49/411-686

VI.24. 16.00 Mezőkövesdi Fotóklub / Közösségi Ház C-szárny 49/500-135

VI.25. 16.00 Fejlesztés átadása a Hársfa utcai telken / Mezőgazdasági Gépmúzeum

49/312-820

VI.25. 17.00 A Pro Urbe díjas Szent László Kamarakórus 15 éves jubileumi hálaadó hangversenye / Szent László templom

VI.26-27. VÁROS NAPJA ÉS MÁTYÁS KIRÁLY RENESZÁNSZ HÉTVÉGE / Közösségi Ház, Kavicsos-tó szabadidőpark Polgármesteri Hivatal, Mezőkövesdi Közkincs-tár Nonp. Kft., 49/500-135, 49/511-500

VI.27. 18.30 Szent László búcsú és körmenet / Szent László templom 49/313-225
 

Időszaki kiállítások:

VI.28-ig H-P  9-16: „Bükkaljai kistérség diákszemmel” c. fotókiállítás / Közösségi Ház földszinti aula 49/500-135
 

TÉRSÉG:

VI.4-6.  IX. Cseresznyefesztivál / Szomolya, Sportpálya   49/526-001

VI.19-20.  Bükkzsérci falunapok és XV. Bükkzsérci borverseny / Bükkzsérc, Általános Iskola és Művelődési Ház 49/523-011

VI.19.  XI. Nemzetközi Vadételfőző-verseny / Kács, Sportpálya  49/537-000

VI.25-27.  XVIII. Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi borverseny / Bogács, Általános Iskola, Cserépi úti pincesor, Termálfürdő  49/534-010

VI.26.  Pince-Falunap / Tibolddaróc  49/337-022
 

A program- és időpontváltozás jogát a szervezők fenntartják!

További részletek a www.mezokovesd.hu és a www.mezokovesdiregio.hu oldalakon.