Zalakaros, Hévíz, Alsópáhok sokszázmilliós támogatást nyert.
Alsópáhok és Hévíz önkormányzata a 140
millió forintos támogatással kétirányú gyalog- és kerékpárutat épít a
két település közötti 7332. jelű út mentén. Az összesen közel 165
millió forintos beruházás jóvoltából augusztus végéig 2,2 kilométeres
új szakasz épül, amellyel megközelíthetővé válnak a fontosabb
turisztikai helyszínek is.
Zalakaros két projektje is támogatást
nyert a regionális fejlesztési ügynökségtől, így 50 millió forintot a
központi sétány és környezetének megújítására, valamint 60 millió
forintot a turisztikai szervezet támogatására. A zalakarosi fürdősétány
felújítását, elárusító hely és információs pont kialakítását végzi el
az önkormányzat május közepéig, közel 60 millió forintos teljes
költséggel. A fürdőváros turisztikai szervezete, a helyi tourinform
irodát is működtető Zalakarosi Turisztikai Egyesület pedig
információszolgáltató és marketing tevékenységének erősítésére a
támogatással együtt összesen 70 millió forintot fordít a jövő év őszéig
tartó időszakban - derül ki az NYDRFÜ közleményéből. (Forrás: Mti, részlet)
Vendégeknek: